Az ipamorelin, néha „ipamorelin”-ként is írva, egy laboratóriumban tervezett peptid, amelynek kémiai szerkezete Aib-His-D-2-Nal-D-Phe-Lys-NH2. Ez azt jelenti, hogy öt aminosav-építőelem egyedi szekvenciájából áll, beleértve néhány szokatlan, nem standard összetevőt, amelyek nem találhatóak meg a tipikus étrendi fehérjékben [1]. A kutatók fejlesztették ki, akik növekedési hormont felszabadító vegyület létrehozásán dolgoztak. A növekedési hormont felszabadító peptidek (GHRP) néven ismert peptidek kapcsolódó családját vizsgáló szélesebb körű kémiai programból alakult ki. Az ipamorelin kifejezetten ígéretes jelöltként azonosították, miután a kutatók eltávolítottak egy specifikus dipeptid szegmenset egy korábbi GHRP-1 nevű vegyületből, és finomították a fennmaradó szerkezetet [1].
Az alapvető besorolás szempontjából az ipamorelin a növekedési hormont felszabadító szerek (growth hormone secretagogues, GHS) közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy a szervezet saját agyalapi mirigyét stimulálja a növekedési hormon kibocsátására, nem pedig maga a növekedési hormon – ez a különbség a továbbiakban részletesebben is kifejtésre kerül.
Mi a teendő az Ipamorelin-nel?
Lényegében az ipamorelin stimulálja a növekedési hormon felszabadulását az agyalapi mirigy elülső lebenyéből. Az ezt megalapozó alapvető kutatásokat mind laboratóriumi (in vitro), mind állati (in vivo) körülmények között végezték, még mielőtt emberi adatok rendelkezésre álltak volna. A patkány agyalapi mirigyének izolált sejtjeivel végzett korai vizsgálatok során az ipamorelin a növekedési hormont egy már ismert vegyülethez, a GHRP-6-hoz [1] hasonló erővel és hatékonysággal szabadította fel. Amikor élő állatokon tesztelték, először altatott patkányokon, majd éber sertéseken, az ipamorelin ismét jelentős, dózisfüggő növekedési hormonszint-emelkedést váltott ki. A hatások általánosságban a GHRP-6 [1] méretéhez hasonlóak voltak.
Különösen fontos felfedezés volt ebből az alapkutatásból az, hogy az ipamorelin látszólag kifejezetten szelektív volt abban, hogy mire gyakorolt hatást. Amikor a kutatók más, az agyalapi mirigyhez kapcsolódó hormonokat mértek sertéseknél, beleértve a follikulus stimuláló hormont (FSH), a luteinizáló hormont (LH), a prolaktint és a tireotropint (TSH), egyiket sem befolyásolta jelentősen az ipamorelin kezelés [1].
Ami talán a legfigyelemreméltóbb, hogy a kapcsolódó vegyületek, mint például a GHRP-6 és a GHRP-2, szintén növelték az ACTH-t és a kortizolt, vagyis a szervezet stresszválaszával kapcsolatos hormonokat. Ezzel szemben az Ipamorelin nem okozott jelentős növekedést egyikben sem - még olyan dózisokban sem, amelyek több mint 200-szor magasabbak voltak, mint a növekedési hormon felszabadító hatásának kiváltásához szükséges mennyiség [1].
Ez a tulajdonságkombináció - az endogén növekedési hormon hatékony emelése, miközben számos más hormonrendszer nagyrészt érintetlen marad - arra késztette az eredeti kutatókat, hogy az ipamorelin-t az első GHRP típusú vegyületként írják le, amelynek szelektivitása összehasonlítható a természetes növekedési hormont felszabadító hormon (GHRH) szintjével [1].
Mire használják az Ipamorelin-t?
A mai napig elérhető közzétett, lektorált kutatások szigorú figyelembevételével az ipamorelin emberi klinikai vizsgálatainak leginkább dokumentált területe valójában merőben eltérő kontextusba esik attól, amit a legtöbben, akik keresik, várnak: a gyomor-bél traktus műtét utáni regenerálódását. Egy multicentrikus, 2. fázisú, randomizált, placebo-kontrollált klinikai vizsgálatban specifikusan tesztelték az ipamorelin, naponta kétszer intravénás infúzióban alkalmazva, felnőtt betegeknél, akik bélreszekciós műtéten estek át. A kutatók azt értékelték, hogy felgyorsíthatja-e az emésztési funkció normális visszaállását, amelyre egy gyakori posztoperatív szövődmény, az úgynevezett paralitikus ileus [2] jellemző.
Ez az összefüggés azért áll fennél, mert a grelinreceptor, amely az ipamorelin-t aktiválja, bizonyítottan szerepet játszik a gyomor-bélrendszer motilitásában, nem csak a növekedési hormon felszabadulásában. Ez konkrét klinikai indokot adott a kutatóknak a sebészeti regeneráció kontextusában történő tesztelésére.
Ezen posztoperatív alkalmazáson túlmenően az ipamorelin széles körben vizsgálták a növekedési hormon tengelyének általános kutatásaiban is. Ez magában foglalja a növekedési hormon és az IGF-1 szintekre gyakorolt hatásainak, a csontképződésre, az állatmodellekben a testösszetételre, valamint a humán önkénteseknél tapasztalt farmakokinetikai viselkedésére gyakorolt hatásainak vizsgálatát [1], [3].
Fontos, hogy itt egyenesek legyünk. E kutatási érdeklődés ellenére az ipamorelin nem kapott jóváhagyást az FDA-tól vagy bármely hasonló szabályozó hatóságtól e felhasználások egyikére sem, beleértve a paralitikus ileus kezelésére való felhasználást is, amelyre specifikusan tesztelték. Továbbra is kutatási vegyületnek minősül, nem pedig jóváhagyott gyógyszernek. A fitnesz, az öregedésgátlás vagy a testépítés kontextusában tárgyalt felhasználások messze meghaladják ezt az alapvető, szűkebb körben kutatott klinikai vizsgálatok bázisát.
Az Ipamorelin egy növekedési hormon-felszabadító peptid (GHRP)?
Igen, az ipamorelin a növekedési hormon felszabadító peptid (GHRP) kategóriába tartozik. Ez egy külön kategória a növekedési hormon felszabadító hormon (GHRH) analógjaitól, mint például a CJC-1295. Ennek a különbségnek a megértése kulcsfontosságú ahhoz, hogy megértsük, hogyan hat valójában az ipamorelin a szervezetben.
Az Ipamorelin egy GHRP (növekedési hormont felszabadító peptid).
Az ipamorelin a GHRP-családhoz tartozik, nem pedig a GHRH-hoz. Ez a besorolás közvetlenül a receptorokra gyakorolt hatásából fakad, és nem csupán a megnevezésből. Az ipamorelinre vonatkozó alapvető farmakológiai kutatások során a tudósok mind a GHRP-, mind a GHRH-típusú receptorokra specifikus blokkolókat alkalmaztak annak megállapítására, hogy az ipamorelin valójában melyik útvonalon keresztül fejti ki hatását. Az eredmények egyértelműen kimutatták, hogy az ipamorelin – hasonlóan a már ismert GHRP-6 vegyülethez – a „GHRP-szerű receptoron” keresztül stimulálta a növekedési hormon felszabadulását, nem pedig egy különálló GHRH-receptor-útvonalon keresztül [1]. Ezt a GHRP-hez hasonló receptort ma hivatalosabban ghrelin-receptorként, azaz GHS-R1a-ként (1a-típusú növekedési hormon szekretagog receptor) ismerik. Ez ugyanaz a receptor, amelyet a szervezetben természetesen előforduló ghrelin hormon aktivál, ezért az ipamorelint gyakran és pontosan ghrelin-mimetikumként vagy ghrelin-receptor-agonistaként írják le [4].
A GHRP szélesebb kategóriáján belül az eredeti kutatások különösen kiemelték az ipamorelin-t, mint szokatlanul szelektívet a korábbi vegyületekhez, mint például a GHRP-1, GHRP-2 és GHRP-6 képest. Ez abból adódik, hogy nincs jelentős hatása a kortizolra, az ACTH-ra és a fentebb ismertetett számos más hipofízishormonra [1]. Ezért a szakirodalomban gyakran „az első szelektív növekedési hormonszekretagóg”-nak nevezik.
Az Ipamorelin mechanizmusa
Az ipamorelin hatásmechanizmusa a ghrelin-receptor (GHS-R1a) kötődésére és aktiválására irányul. Ez a receptor főként a növekedési hormont termelő sejtekben, az úgynevezett szomatotróf sejtekben található az agyalapi mirigy elülső lebenyében, valamint az agy hipotalamusz régiójában, amely segít szabályozni a növekedési hormon szélesebb körű rendszerét [4]. A növekedési hormon szekretagogok és a szervezet természetes ghrelin-rendszere közötti kölcsönhatásról készült részletes tudományos áttekintés egy fontos tényt tisztázott. Ez a receptor-rendszer nem egyszerűen megkerüli a szervezet normális hormonális szabályozási és egyensúlyi mechanizmusait. Inkább úgy tűnik, hogy részben úgy hat, hogy segít leküzdeni bizonyos gátló „fékeket”, amelyeket a szervezet normális esetben a növekedési hormon felszabadulása ellen alkalmaz. Ez magában foglalja a vércukorszint és a szomatosztatin – amely a szervezetben a növekedési hormon szekréciójának fő természetes gátlója – gátló hatásai elleni részleges ellenállást is [4].
Ugyanazon áttekintés leírta, hogy a ghrelin receptor rendszere egy különálló GHRH jelátviteli útvonal erősítőjeként működik. Inkább párhuzamosan, mint teljes helyettesítőként működik vele. Ez segít megmagyarázni, miért tárgyalják gyakran együtt a GHRH analógjait, mint a CJC-1295, és a ghrelin receptor agonistáit, mint az ipamorelin, mintha komplementer, nem pedig redundáns mechanizmusokon keresztül működnének [4].
Érdemes pontosan meghatározni, hogy mit jelent ebben az összefüggésben a szomatosztatin „deszenzitizációja” vagy „gátlása”. A kutatások arra utalnak, hogy az ipamorelin útvonal részben megkerülheti vagy csökkentheti a szomatosztatin gátló hatását, de nem szünteti meg teljesen a szomatosztatin szabályozó szerepét. Ez azt jelenti, hogy a szervezet természetes visszacsatolási rendszere legalább részben sértetlen marad, és nem kerül teljesen megkerülésre. Ez lényeges különbség a növekedési hormon közvetlen beadásához képest, mivel a hormon közvetlen beadása egyáltalán nem halad át ugyanazon a természetes szabályozó ellenőrző ponton.
Az Ipamorelin egy peptid.
Hogy egyértelműen tisztázzuk ezt a gyakori félreértést: az ipamorelin egy peptid, nem pedig szteroid, és nem azonos a növekedési hormonnal (HGH), bár szorosan kapcsolódik a növekedési hormonrendszer egészéhez. Szerkezetileg öt aminosavból álló lánc [1]. Ezzel teljesen más kémiai kategóriába sorolható, mint az anabolikus-androgén szteroidok, amelyek a koleszterinből származó szteroidgyűrűszerkezetből épülnek fel. A két anyag között nincs jelentős szerkezeti vagy mechanisztikai átfedés, és az ipamorelin nem hat az androgénreceptorokra úgy, ahogyan az anabolikus szteroidok teszik.
Nem csupán növekedési hormon. Sokkal inkább specifikusan növekedési hormont felszabadító anyagként rangsorolják – egy olyan vegyület, amely serkenti a szervezetet a saját növekedési hormonjának felszabadítására az agyalapi mirigyben, ellentétben a külső, szintetikus növekedési hormon bevitele a véráramba [1], [4].
Az ipamorelin nem tartozik a SARM-ok (szelektív androgénreceptor-modulátorok) közé sem, amelyek egy különálló vegyületcsoportot alkotnak, és közvetlenül hatnak az izom- és csontszövetben található androgénreceptorokra. Az ipamorelin célreceptora, a ghrelin-receptor, egy teljesen más biológiai rendszer, mint az androgénreceptor-útvonal, amelyben a SARM-ek részt vesznek [4].
Hasonlóképpen, az ipamorelin nem GLP-1 receptor agonista, amely gyógyszercsoportba olyan gyógyszerek tartoznak, mint a szemenaglutid, melyet cukorbetegség és testsúlykontroll kezelésére használnak. A GLP-1 gyógyszerek az inkretin hormonrendszeren keresztül hatnak, amely a vércukorszint és az étvágy szabályozásában vesz részt – ez egy külön út a ghrelin/növekedési hormon tengelytől, amelyben az ipamorelin részt vesz, bár mindkét rendszer, a ghrelin és a GLP-1, szélesebb értelemben is szerepet játszik az étvágy szabályozásában.
A jelenlegi bizonyítékok korlátai
Az ipamorelin alapvető farmakológiája, beleértve azt a képességét, hogy szelektíven növelje a növekedési hormon szintjét anélkül, hogy jelentősen befolyásolná a kortizolt, az ACTH-t és néhány más hipofízis-hormont anélkül, hogy jelentősen befolyásolná őket, jól dokumentált a lektorált állatkísérletek és a korai humán vizsgálatok alapján [1]. Az emberi klinikai vizsgálatokból származó legjelentősebb bizonyítékok kifejezetten a műtét utáni gyomor-bélrendszeri regenerációra vonatkoznak [2] – ami szűkebb és eltérő alkalmazási területet jelent, mint az általános wellness- vagy teljesítménycélok, amelyeket informális körökben gyakran társítanak ehhez a vegyülethez.
Az, hogy a ghrelin-receptoron (GHS-R1a) keresztül ható GHRP-ként osztályozzák, szintén jól megalapozott az alapvető farmakológiai szakirodalomban [1], és alátámasztják a ghrelin-jelátviteli rendszer mechanizmusára vonatkozó átfogóbb áttekintések is [4]. Az ipamorelin útvonalának pontos mértéke, amennyire az a szervezet természetes, szomatosztatin-alapú szabályozó visszacsatolási rendszerének hatása alatt marad, szemben azzal, hogy mennyire kerüli meg teljes mértékben ezt a rendszert, leírásra került a mechanisztikus és áttekintő szakirodalomban. Ezt azonban még nem izolálták és nem számszerűsítették kifejezetten az ipamorelinre vonatkozóan egy olyan, kifejezetten erre a kérdésre irányuló, embereken végzett vizsgálatban. Azok a tágabb állítások, amelyek azzal foglalkoznak, hogy az ipamorelin mit „tesz” az izmokkal, a zsírégetéssel, az alvással vagy az öregedésgátló célokkal kapcsolatban, túllépnek ezen az alapvető klinikai és mechanisztikus bizonyítékokon, és megfelelő óvatossággal kell kezelni őket.
Jogi nyilatkozat
Az ipamorelint sem az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA), sem az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), sem pedig bármely más, azzal egyenértékű szabályozó hatóság nem hagyta jóvá emberi alkalmazásra. Ez a cikk kizárólag általános oktatási és tájékoztatási célokat szolgál, a cikk írásának időpontjában a publikált tudományos szakirodalomban szereplő állapotot tükrözi, és nem minősül orvosi tanácsadásnak. Gyártása és forgalmazása nem az engedélyezett gyógyszerekre vonatkozó minőség- és biztonsági előírások szerint történik. A cikkben összefoglalt kutatások korai fázisú farmakológiai vizsgálatokból, állatkísérletekből, kevés számú humán klinikai vizsgálatból, valamint mechanisztikai áttekintésekből származnak, és nem állapítják meg, hogy az ipamorelin biztonságos vagy hatékony lenne általános emberi alkalmazásra, beleértve a fitnesz, az öregedésgátlás vagy a testépítés céljait is. A cikkben szereplő semmilyen információ nem értelmezhető az ipamorelin használatára, beszerzésére vagy beadására vonatkozó ajánlásként. A cikk nem azonosít, nem ajánl és nem támogat semmilyen konkrét beszállítót, márkát vagy terméket. Mindenkinek, aki az ipamorelin vagy bármely más peptid alkalmazását fontolgatja, bármilyen döntés meghozatala előtt konzultálnia kell egy képzett, engedéllyel rendelkező egészségügyi szakemberrel.
Hivatkozások
[1] Raun, K., Hansen, B. S., Johansen, N. L., Thøgersen, H., Madsen, K., Ankersen, M. és Andersen, P. H. (1998). Az ipamorelin, az első szelektív növekedési hormon-szekretagog. European Journal of Endocrinology, 139(5), 552–561. https://doi.org/10.1530/eje.0.1390552
[2] Beck, D. E., Sweeney, W. B., McCarter, M. D., & Ipamorelin 201 Study Group. (2014). Előretekintő, randomizált, kontrollált, bizonyíték-koncepciós vizsgálat a ghrelin mimétikum, az ipamorelin alkalmazásáról bélresectiós betegek posztoperatív ileusa kezelésében. International Journal of Colorectal Disease, 29(12), 1527–1534. https://doi.org/10.1007/s00384-014-2030-8
[3] Gobburu, J. V., Agersø, H., Jusko, W. J., & Ynddal, L. (1999). Farmakokinetikai-farmakodinámi modellálás humán önkéntesekben az ipamorelin, egy növekedési hormont felszabadító peptid esetében. Gyógyszerkutatás, 16(9), 1412–1416. https://doi.org/10.1023/a:1018955126402
[4] Veldhuis, J. D., & Bowers, C. Y. (2010). A GHS integrálása a grelin-rendszerbe. International Journal of Peptides, 2010, 879503. cikk. https://doi.org/10.1155/2010/879503