Az ipamorelin és a tesamorelin nem ugyanaz az anyag. Teljesen eltérő receptorrendszereken keresztül hatnak. Ami kifejezetten a zsírcsökkentést illeti, a tesamorelinnek sokkal erősebb és közvetlenebb klinikai bizonyítékai vannak embereken. Ez az egyetlen a két vegyület közül, amelyről befejezett, publikált 3. fázisú vizsgálat kimutatta a zsírcsökkentés tényleges eredményét embereken.
Ipamorelin kontra Tesamorelin — kulcsfontosságú különbségek
A két vegyület közötti legfontosabb különbség a működési mechanizmusuk. Ez a megkülönböztetés sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt elsőre gondolnánk, mert megmagyarázza, miért különbözik ennyire az alapkutatásuk és az evidenciabázisuk.
A tesamorelin a növekedési hormont felszabadító hormon (GHRH) szintetikus analógja. Aktiválja a GHRH-receptort az agyalapi mirigyben – ugyanazt az általános receptori útvonalat használva, mint a CJC-1295, amelyről e sorozat más részén is szó esik. Az ipamorelin egy teljesen különálló receptort aktivál, a ghrelin receptort (GHS-R1a). Ez a növekedési hormont felszabadító peptidek (GHRP) külön kategóriájába sorolja [1], [2].
Mindkettő végül arra készteti az agyalapi mirigyet, hogy növekedési hormont bocsásson ki, de eltérő upstream jelátviteli útvonalakon keresztül. Ez részben az oka annak, hogy a GHRH-analógokat és a grelinreceptor-agonista-okat néha együtt vizsgálják vagy tárgyalják, mint amelyek komplementer, nem pedig redundáns mechanizmusokon keresztül hatnak.
Ott, ahol a két vegyület leginkább eltér, az a szabályozási és klinikai kutatási történetük. A Tesamorelin, amelyet Egrifta néven forgalmaznak, 2010-ben kapta meg az FDA jóváhagyását, kifejezetten a HIV-vel összefüggő lipodystrophiában szenvedő felnőtteknél a túlzott zsigeri hasi zsír csökkentésére. Ez egy nagyszabású, randomizált, placebo-kontrollált, 412 beteget bevonó, 3. fázisú vizsgálaton alapult, amelyet a New England Journal of Medicine publikált. Kimutatta, hogy a tesamorelin napi 26 héten át tartó injekciói statisztikailag szignifikáns zsigeri zsír csökkenést eredményeztek, a triglicerid szintek javulásával együtt a placebohoz képest [3].
Ezzel szemben az ipamorelin soha nem fejezett be hasonló hatékonysági vizsgálatot zsírvesztésre vagy bármilyen más eredményre vonatkozóan. Legjelentősebb emberi klinikai vizsgálata egészen más célt tesztelt – a bélműtét utáni gyomor-bélrendszeri regeneráció elősegítését. Bár ez a vizsgálat megerősítette, hogy az ipamorelin biztonságos és jól tolerálható, egyáltalán nem mérte a zsírvesztést vagy a testösszetételt [4].
Ez valóban jelentős különbség az érvényesség erejében, túlmutatva a mechanizmuson. Az egyik vegyület kimutatott, publikált, statisztikailag szignifikáns adatokat a zsír csökkentésére egy adott emberi populációban. A másik lényegében nem rendelkezik befejezett emberi kutatási adatokkal, amelyek a zsírvesztést bármilyen populációban vizsgálnák.
| Csehország | Ipamorelin | Tesamorelin |
|---|---|---|
| Mechanizmus | Grelin receptor (GHS-R1a) agonista [1] | GHRH receptor agonista [3] |
| FDA jóváhagyási státusz | Nem engedélyezett semmilyen felhasználásra | Jóváhagyva (2010) a zsigeri zsírcsökkentésre HIV-vel társult lipodystrofiában |
| Közvetlen bizonyítékok a zsírcsökkentésre irányuló kutatásokból | Azonosítva nincs | RCT 3. fázis, n=412, publikálva a NEJM-ben, szignifikáns zsigeri zsír csökkenést mutatva [3] |
| Kulcsfontosságú, befejezett emberi vizsgálat | 2. fázisú paralitikus ileusz (nem zsírfókuszált) vizsgálat [4] | Az elhízás/lipodisztrófia 3. fázisú vizsgálata [3] |
| Hatás a kortizolra/prolaktinra | Válogatottan kerüld mindkettő felemelését | Nem a tesamorelin a kutatás fő fókusza |
| Hatás az étvágyra/táplálékfelvételre | Állatkísérletek növekedési hormon (GH) független mechanizmuson keresztül fokozott táplálékfelvételt és zsíranyagcserét mutattak [5]. | Nem kapcsolódik étvágygerjesztés a vizsgálati adatokhoz |
| Útmutató az útmutatáshoz | Intravénás (klinikai vizsgálatok); intranazális (farmakokinetikai vizsgálat, ~20% biológiai hozzáférhetőség) [6] | Napi napi bőr alatti injekció |
Mi a jobb a zsírégetéshez? Mit támogatnak valójában a bizonyítékok
A közzétett bizonyítékok alapján a tesamorelinnek lényegesen erősebb az indoklása a zsírvesztés hatékonyságára, mint az ipamorelinnak. Fontos azonban, hogy ezt pontosan fogalmazzuk meg, és ne túlozzunk.
A tesamorelin jóváhagyása egy specifikus, jól meghatározott populációra — HIV-vel összefüggő lipodystrofiában szenvedő felnőttekre — és egy specifikus eredményre alapul. A zsigeri zsír csökkenése általában 15-18% között van 26-52 hetes időszak alatt a különböző publikált elemzésekben. Saját felírási adatok azt mutatják, hogy hatásai nem tartanak, amíg abbahagyják a szedését, és a hosszú távú biztonságra vonatkozó, körülbelül egy éven túli adatok korlátozottak, még ennek a jóváhagyott vegyületnek a tekintetében is [3].
Más szóval, az „hatékonyabb a zsírégetésben, mint az ipamorelin” nem azt jelenti, hogy „egy erős vagy univerzálisan igazolt zsírégetési megoldás”. Ez azt jelenti, hogy a tesamorelins esetében valós, lezárt vizsgálati adatok állnak rendelkezésre, amelyek egy valós, mért, bár szerény és populációspecifikus eredményt támasztanak alá. Az ipamorelinnek ezzel szemben egyáltalán nincsenek lezárt humán vizsgálati adatai a zsírégetésre vonatkozóan.
Az összehasonlítás még egyenlőtlenebbé válik, ha figyelembe vesszük az ipamorelinnal végzett állatkísérletek egy konkrét elemét, amelyet e sorozat korábbi cikkeiben tárgyaltunk. A növekedési hormon-szekretagógumokkal végzett vizsgálat kimutatta, hogy az ipamorelin valójában növelte az élelmiszer-felvételt, a szérum leptint és a testzsír tömegét egerekben, egy olyan mechanizmus révén, amely függetlennek tűnt magától a növekedési hormontól. Ez valószínűleg összefügg az ipamorelin által a ghrelin receptor étvágyfokozó útvonalának aktiválásával [5].
Ez a felfedezés közvetlenül ellentmond a zsírvesztés narratívájának, és nincs párhuzamos felfedezés a tesamorelin irodalmában, amelyet kifejezetten a zsigeri zsír csökkentésére terveztek és teszteltek, nem pedig az étvágy serkentésére.
Tekintettel a bizonyítékok ezen asszimetriájára, az ipamoredin „jobbnak” kikiáltása a zsírévesztés terén semmilyen elérhető adattal nem lenne alátámasztva. A tesamoredin felsőbbrendűsége ehhez a konkrét alkalmazáshoz kapcsolódóan valós, befejezett, lektorált klinikai kutatási bizonyítéklarda gyökerezik. Érdemes azonban megjegyezni, hogy szűk indikációs területre jóváhagyott gyógyszer marad, nem pedig általános zsírévesztési szer, és saját korlátokkal rendelkezik a hatás tartóssága, valamint a hosszú távú biztonságossági adatok tekintetében.
A jelenlegi bizonyítékok korlátai
A tesamorelin zsírcsökkentő hatásaira vonatkozó bizonyítékok valóban erősek a sorozatban tárgyalt legtöbb vegyülethez képest. Egy teljes, nagyszabású, publikált 3. fázisú vizsgálaton alapulnak [3]. Fontos azonban megjegyezni, hogy még ezek a bizonyítékok is egyetlen betegpopulációra vonatkoznak, és olyan hatásokat mutatnak, amelyek a kezelés abbahagyása után nem tartanak fenn.
Az ipamorelin zsírcsökkentő hatására vonatkozó emberi bizonyítékok lényegében hiányoznak. A rendelkezésre álló állatbizonyítékok éppen ellenkező, zsírtermelést elősegítő hatást vetnek fel [5].
Egyetlen vegyületet sem teszteltek közvetlenül egymással szemben emberi összehasonlító vizsgálatban. Ez az összehasonlítás ezért az egyes vegyületek különálló bizonyítékbázisát tükrözi, nem pedig egy ellenőrzött, közvetlen összehasonlítást.
Jogi nyilatkozat
Az ipamorelin nem kapott engedélyt az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivataltól (FDA), az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) vagy bármely hasonló szabályozó hatóságtól emberi felhasználásra. A tesamorelina kizárólag az FDA által jóváhagyott, specifikus indikációra, a HIV-vel összefüggő lipodystrophiában szenvedő felnőtteknél a túlzott zsigeri hasi zsír csökkentésére, és kizárólag erre a célra, orvosi rendelvényre kapható; nem engedélyezett általános fogyásra vagy a zsírcsökkentésre a szélesebb populációban. A cikkben szereplő információk a közzétett klinikai vizsgálatokból és farmakológiai kutatásokból származó adatokon alapulnak, és nem állítják, hogy bármely vegyület biztonságos vagy hatékony lenne az általános zsírcsökkentési célokra, a tesamorelina specifikus jóváhagyott indikációján kívül. Ez a cikk kizárólag általános oktatási és tájékoztatási célokat szolgál, tükrözi a közzétett tudományos szakirodalom aktuális állapotát a cikk írásakor, és nem minősül orvosi tanácsnak. A cikkben foglaltak semmilyen módon nem használhatók fel semmilyen vegyület kiválasztására, kombinálására vagy önálló alkalmazására.
Hivatkozások
[1] Raun, K., Hansen, B. S., Johansen, N. L., Thøgersen, H., Madsen, K., Ankersen, M. és Andersen, P. H. (1998). Az ipamorelin, az első szelektív növekedési hormon-szekretagog. European Journal of Endocrinology, 139(5), 552–561. https://doi.org/10.1530/eje.0.1390552
[2] Veldhuis, J. D., & Bowers, C. Y. (2010). A GHS integrálása a grelin rendszerbe. International Journal of Peptides, 2010, 879503. cikk. https://doi.org/10.1155/2010/879503
[3] Falutz, J., Allas, S., Blot, K., Potvin, D., Kotler, D., Somero, M., Berger, D., Brown, S., Richmond, G., Fessel, J., Turner, R., & Grinspoon, S. (2007). Növekedési hormon-felszabadító faktor metabolikus hatásai HIV-betegeknél. New England Journal of Medicine, 357(23), 2359–2370. https://doi.org/10.1056/NEJMoa072375
[4] Beck, D. E., Sweeney, W. B., McCarter, M. D., & Ipamorelin 201 Study Group. (2014). Prospektív, randomizált, kontrollált, foganatelv-bizonyító vizsgálat a ghrelin-mimetikum ipamorelin alkalmazásáról vastagbél-resectióban szenvedő betegek posztoperatív ileusának kezelésében. International Journal of Colorectal Disease, 29(12), 1527–1534. https://doi.org/10.1007/s00384-014-2030-8
[5] Lall, S., Tung, L. Y., Ohlsson, C., Jansson, J. O., & Dickson, S. L. (2001). Növekedési hormon (GH)-független stimulációja az adipozitásnak GH szekretagógokkal. Biokémiai és Biofizikai Kutatási Közlemények, 280(1), 132–138. https://doi.org/10.1006/bbrc.2000.4065
[6] Johansen, P. B., Hansen, K. T., Andersen, J. V., & Johansen, N. L. (1998). Ipamorelin és más, peptid alapú növekedési hormon szekretagógumok farmakokinetikai értékelése, különös tekintettel az orrnyálkahártyán keresztüli felszívódásra. Xenobiotika, 28(11), 1083–1092. https://doi.org/10.1080/004982598238976